Tenisz: Floridában remekelt Kováts Zsolt – NSO

Idén is lezajlott a szeniorok világbajnoksága, ahol a sportág legrutinosabbjai a minőségi játékot, a szervezők pedig a festői környezetet biztosították. Floridában remekelt Kováts Zsolt Pálmafák, sziklakertek és tavak ölelésében rendezték a szenior tenisz-világbajnokságot az Egyesült Államokban május első hetében. Kováts Zsolt világbajnoki bronzérmesként érkezett Floridába, miután tavaly Horvátországban párosban Eke Lászlóval sikerült maradandót alkotnia. Idén […]

12 millió dollárt vesztett vagy 40 milliót “nyert” a Magyar

Ítéletet hozott a Nemzetközi Sport Döntőbíróság, amely ismeretében nézőpont kérdése, hogy az MTSZ új vezetése az elődök hibás döntése után sok millió dollárt bukott, vagy a további költések megelőzésével inkább pénzt takarított meg a magyar adófizetők számára. Novemberben arról számolt be honlapunk, hogy a Magyar Tenisz Szövetség (MTSZ) akár 19 milliárd forintot is fizethet egy […]

Több mint négymilliárd forintot kell kifizetnie a Magyar Tenisz Szövetségnek

Az MTSZ szerdai tájékoztatása szerint a CAS az ITF Licensing Limited (ITFL) cég által kért 52 millió dollár helyett 12 millió dollár megfizetésére kötelezte a két magyar szervezetet, figyelembe véve, hogy a magyar fél 2019-ben a rendezési szerződés alapján már nyolcmillió dollárt megfizetett. Az ITFL azután indított pert, hogy a 2020-as verseny kétszeri közös halasztását […]

Tenisz: a CAS a hazai szövetségre nézve kedvező határozatot hozott

A Magyar Teniszszövetség további 52 helyett csak 12 millió dollárt köteles fizetni a nemzetközi szövetségnek, vagyis az ITF-nek. Illusztráció: Szabó Miklós A napokban érdeklődtünk a Magyar Teniszszövetségnél azzal kapcsolatban, született-e már bírósági határozat arról, hogy a Billie Jean King-kupa döntőjének elmaradt megrendezése miatt mekkora összeget kell kifizetni az ITF-nek, vagyis a nemzetközi szövetségnek. Az esemény mögött álló […]

[Action Required] Your account has been suspended.

Features Embed News Feeds Take control of your content using our cloud based all-in-one news feeds solution. Easily embed dynamic content on your website. News Feeds Dynamically updated news feeds at the tips of your fingers Bundles Easily bundle multiple feeds into one super feed Collections Curate and collect individual posts to create your unique […]

Tenisz: Ruud nyert Genfben, Kerber Strasbourgban – NSO

A címvédő Casper Ruud nyerte meg a genfi, 598 ezer euró (222 millió forint) összdíjazású salakpályás férfi tenisztornát, míg a nőknél a német Angelique Kerber bizonyult a strasbourgi, 251 ezer dollár (91.6 millió forint) összdíjazású salakpályás női tenisztorna győztesének. Casper Ruud most aztán pezsgőzhet (Fotó: AFP) A 23 éves Ruud a szombati döntőben valamivel több, […]

Tenisz: Bondár Anna elődöntős a rabati WTA-versenyen – NSO

Bondár Anna 5:1-re vezetett az első játszmában Ajla Tomljanovic ellen a rabati salakpályás WTA 250-es tenisztorna negyeddöntőjében, amikor az ausztrál játékos sérülés miatt feladta a mérkőzést, így a magyar hölgy bejutott a pénteki elődöntőbe. Bondár Anna már a négy között Rabatban (Fotó: AFP – archív) Előzetesen úgy tűnt, hogy Bondár Annának, a legelőkelőbben jegyzett magyar […]

Tenisz: Carreno két szettben búcsúzott Lyonban – NSO

A második helyen kiemelt Pablo Carreno számára a nyolcaddöntő jelentette a végállomást a Lyonban zajló, 598 ezer euró (222 millió forint) összdíjazású salakpályás férfi tenisztornán – írja az MTI. Carreno két szettben búcsúzott Lyonban (Fotó: AFP) A 30 éves spanyol játékost a vele egyidős argentin Federico Coria búcsúztatta szerdán két játszmában. Kiesett az ötödikként rangsorolt […]

Tenisz: Bondár Anna negyeddöntős Rabatban – NSO

Bondár Anna könnyed győzelemmel bejutott a negyeddöntőbe szerdán a rabati, 251 ezer dollár (90 millió forint) összdíjazású salakpályás női tenisztornán. Gálfi Dalma búcsúzott a nyolcaddöntőben. Bondár Anna negyeddöntős Rabatban (Fotó: AFP) A legelőkelőbben jegyzett magyar női játékos (Bondár Anna 67. a világranglistán) kedden 2 óra 47 perc alatt gyűrte le az olasz Cristiana Ferrandót (261.), […]

Tenisz: profi karrierje 1000. győzelmével döntőben Djokovics Rómába

A világelső Novak Djokovics 6:4, 6:3-as győzelmet aratott a norvég Casper Ruud ellen a római salakpályás mesterverseny elődöntőjében, míg Sztefanosz Cicipasz szetthátrányból nyert 4:6, 6:3, 6:3-ra Alexander Zverev ellen. A nőknél Iga Swiatek 6:2, 6:1-gyel búcsúztatta Arina Szabalenkát, míg Onsz Dzsabur 6:4, 1:6, 7:5-re győzte le Darja Kaszatkinát. Novak Djokovics is a döntőben Rómában (Fotó: […]