Tenisz: a CAS a hazai szövetségre nézve kedvező határozatot hozott

A Magyar Teniszszövetség további 52 helyett csak 12 millió dollárt köteles fizetni a nemzetközi szövetségnek, vagyis az ITF-nek.

Illusztráció: Szabó Miklós

A napokban érdeklődtünk a Magyar Teniszszövetségnél azzal kapcsolatban, született-e már bírósági határozat arról, hogy a Billie Jean King-kupa döntőjének elmaradt megrendezése miatt mekkora összeget kell kifizetni az ITF-nek, vagyis a nemzetközi szövetségnek. Az esemény mögött álló pénzügyi kormánygarancia miatt közérdekű adatnak minősülő információt szerdán osztotta meg a Nemzeti Sporttal az MTSZ, a válaszlevél tartalmát az alábbiakban változtatás nélkül közöljük.

„A nemzetközi Sport Választottbíróság (CAS) az elmaradt hazai rendezésű Billie Jean King Kupa világdöntők – korábbi FED Kupa – miatt az ITF Licensing (UK) Limited cég (ITFL) által kért további 52 millió dollár helyett 12 millió dollár megfizetésére kötelezte a Magyar Tenisz Szövetséget (MTSZ) és a Nemzeti Sport Ügynökséget (NSÜ) figyelemmel arra, hogy a magyar fél 2019-ben a Rendezési Szerződés alapján már 8 millió dollárt megfizetett. 

Mint az már a nyilvánossághoz is eljutott, az ITFL azt követően indított pert, hogy a 2020-as verseny két alkalommal történt közös halasztását követően a magyar fél a COVID gazdasági és egészségügyi hatásaira tekintettel az ún. Rendezési Szerződés lehetetlenülését állapította meg.

Az MTSZ már ismertetett álláspontja szerint a versenyek megrendezése a COVID-helyzetre tekintettel súlyos egészségügyi kockázatot jelentett volna, és a koronavírus-járvány gazdasági hatásaira tekintettel sem lehetett indokolt olyan események megrendezése, amelyek sikere az új formátumban történő megrendezés miatt nem lehetett ismert.

Az MTSZ egyértelmű sikerként értékeli a döntést, mert a magyar fél számításai szerint a rendezvények megrendezésének összköltsége a kormány által erre a célra allokált 20.6 milliárd forintot (cca. 71-72 millió dollár akkori átváltási árfolyamon) – az infláció és a COVID gazdasági hatásaira is tekintettel – jelentősen meghaladta volna, ekként a CAS döntésével a Lázár János vezette MTSZ és annak elnöksége több mint 20 milliárd forintot takarított meg a magyar adófizetőknek.”